Varga: nem kizárt, hogy elfogadják a bankok javaslatát
Varga szerint nem lehetetlen, hogy a kormány elfogadja a bankszövetség javaslatát a devizahitelesek megmentésére. Nyilatkozata alapján azonban ez nem sokat jelent.
Varga szerint nem lehetetlen, hogy a kormány elfogadja a bankszövetség javaslatát a devizahitelesek megmentésére. Nyilatkozata alapján azonban ez nem sokat jelent.
Újabb, nagyobb volumenű devizakötvényt bocsáthat ki a magyar kormány. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Bloombergnek elmondta, hogy valószínűleg 2 milliárd dollár körüli összegben mehetünk ki a piacra, mivel a dolláralapú a leginkább likvid piac, és a februári kibocsátáskor nagyon kedvező visszajelzést kapott Magyarország.
Az 1956-os forradalom örökségéhez való hűség nyilvánul meg az ország függetlenségéhez ragaszkodásban politikai és gazdasági téren is - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter vasárnap az 57 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen és koszorúzáson az óbudai Kiscelli Schmidt-kastélyban.
A kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni – mondta a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,40 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 18 717,05 ponton zárt hétfőn.
A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai Varga Mihály szerint nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait – közölte a nemzetgazdasági miniszter hétfőn. Varga Mihály kiemelte: a kormány olyan jogszabályt alkot, amely az ügyfelek érdekeit képviseli.
Megkezdődött a 2014-es költségvetés parlamenti vitája, átvizsgálják az EU nagybankjait, unortodox megoldást dobott be két közgazdász a devizahitelek problémájának megoldására, Rogánnak nem idegen a hatósági húsár, Demján Sándor cége pedig Poznanban hatalmas bevásárlóközpontot nyitott. És időközben magára talált a görög turizmus is. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
Feltámadhatnak az egy éve, nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva betiltott nyerőgépek. Egy pénteki törvényjavaslat alapján nem lesz verseny a megmaradt szereplők közt, akit a kormány megbízhatónak minősít, pályázat nélkül is megkaphatja a koncessziós jogot a kaszinónyitásra. A képviselői egyéni indítványként benyújtott javaslatot ráadásul sarkalatosnak minősítenék, hogy nehéz legyen megváltoztatni.
A kormány által adott november 1-jei határidő előtt, már pénteken benyújtotta a bankszövetség a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagját: átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem - mondta az M1 Híradónak Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Az Országgyűlésnek még pénteken benyújtják az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét garantáló egyéni képviselői indítványt, amelyet a tervek szerint november 11-én fogad el a parlament, a kihirdetése pedig november 21-ére várható, így "lesz két hónap alkalmazkodási ideje a pénzintézeteknek".
Olyan megoldás szükséges a devizahitelesek problémájára, amely lehetővé teszi a lakáscélú jelzálog alapú devizahitelek kivezetését és amellyel nem járnak rosszabbul azok, akik forint alapú hitelt vettek fel – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki szerint 3-5 év alatt lehet kivezetni a lakáscélú hiteleket.
A bankok nem oldották meg a devizahiteles problémát, ezért a kormány fogja. Lesz ingyenes készpénzfelvétel, a húsáfa és a luxusáfa viszont még nem dőlt el – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön ismertette a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos újabb fejleményeket.
A 2014-es költségvetés az emberek mindennapi életét megkönnyítő költségvetés, amelynek tervezéskor a kormány fő szempontja a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése volt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a büdzsé parlamenti vitáját indító expozéjában csütörtökön.
A hitelek elengedésére ösztönözné a bankokat Varga Mihály a jövő évi adócsomaggal, melyben adómentessé teszi az elengedett kölcsönt. A változással sokat nyerhetnek a pénzintézetek és az adósok is. Az adósnak nem kell 16 százalékos szja-t fizetnie, a bankok pedig megússzák az elengedett tartozásra eső egészségügyi hozzájárulás megfizetését.
Varga Mihály szerint érdemes elgondolkodni a lengyel példán - ott ugyanis fordított sorrendben történt a rezsicsökkentés, először a vállalatoknál, majd a lakosságnál szorították le az energiaárakat. Még nem tudni, felborítja-e a költésgvetési egyensúlyt a novemberi lakossági rezsicsökkentés - mondta egy interjúban a Nemzetgazdasági Miniszter.
Kiterjesztik a családi adókedvezményt, szőrmentén segítik a fiatalokat, marad a bankadó, emellett számos kisebb szabály módosul – nagy vonalakban ennyi Varga Mihály adócsomagja, amit pénteken nyújtott be a parlamentnek. A luxusadó és a kedvezményes húsáfa kimaradt a javaslatból.
A költségvetés nem lehet rapszodikus, mert a gazdasági élet szereplőinek stabilitásra és kiszámíthatóságra van szükségük – mondta a Heti Válasznak adott interjúban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a következő kormány alatt azért változhat az adórendszer, és ez az egykulcsos adót is érintheti.
A kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak csak addig kell fenntartania hitelezésélénkítő programjait, amíg a kereskedelmi bankok hitelezése és a gazdaság felgyorsul – mondta Varga Mihály a Heti Válasznak a Reuters beszámolója szerint.
Az első olyan év 2014, amikor nincs adóemelés, új adót sem vezetnek be, csakis kedvezően változnak az adótörvények - jelentette ki Varga Mihály kedden a parlamentben, a kiskeresetűek adójának csökkentését nevezve a kormány fő céljának.
A kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja az adósságállomány csökkentése mellett a foglalkoztatás bővítése és a munkahelyteremtő beruházások elősegítése, ennek eredményeként 2010-hez képest ma már 207 ezerrel többen dolgoznak az országban - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Karcagon.